„Szív— és lélekérintő versek. Ezek a költemények nem csupán versek nekünk, kárpátaljai magyar embereknek, hanem a létünk, hiszen benne élünk. A részei vagyunk Ibolya néni gondolatainak. Benne van a hitvallásunk, hazaszeretetünk, reményünk, a múltunk, a jelenünk és bizony a jövőnk is. E csodálatos gondolatokon keresztül nemcsak a szerző enged betekintést az életébe, hanem vidékünk is feltárulkozik, de legfőképp a hármashatár, és a „két falu” mókás, és ugyanakkor szomorú összefonódásai. Emlékszem, úgy tíz éve történt, hogy szülőfalumba tartva, a határátkelő „innenső” oldalánál állt Ibolya néni, épp haza tartott. Pestről jött. Stoppolt. Felvettem, és az út nagy részén szinte csak ő mesélt. Elmondta milyen nehéz a nagyvárosban, de ott közelebb van a két lányához és unokájához, akiket annyira szeret. Itthon üres a ház, jön megnézni, hogy minden rendben van-e, és nyugodt szívvel vissza térne, ismét. Akkor azt gondoltam mosolyogva magamban, hogy Ibolya néniben egy költő veszett el. Bocsánat, egy költő él! És lám…”
Samók Attila Beregszász
„A versek hallatán kicsit közelebb kerülünk Kárpátaljához, az ott élő emberekhez, akik oly sok mindenen mentek keresztül. Elszenvedték az I., II. világháborút, a Szovjet szférát, de mindezek ellenére Isten megtartotta őket. Sokan csomagoltak, és elmentek az anyaországba vagy távolabb Kárpátaljától, így született meg ez az elbeszélő költemény is, amely segít megérteni Kárpátalján maradt magyar testvéreink életét. Mindig is lesz honvágyunk oda, ahonnan jöttünk, ahol születtünk, ahol felneveltek szüleink, ahol barátaink, testvéreink maradtak, és ez így van rendjén. Mindenkinek ajánlani tudom az elbeszélő költeményt, melynek a címe magáért beszél: A sors keze Kárpátalján.”
Komáromi Zsolt Beregszász
