hu
Книги
Kincses Katalin Mária

A Rákóczi-kultusz első szobrai

A Rákóczi-kultusz sokrétű és nagyon változatos, színes jelenségének egyik fontos szegmense a fejedelemnek állított szobrok története. Míg az irodalmi emlékhelyek a XIX–XX. században az irodalmi kultuszok egyik intézményévé vagy szentélyévé váltak, a történeti emlékművek, emlékszobrok — így a Rákóczi-szobrok — a történeti, egyben politikai kultusz egy-egy intézményei is lettek. A XIX. század utolsó harmadának, a XX. század első felének Rákóczi-szoborkultusza II. Rákóczi Ferenc fejedelem politikai kultuszával összefüggésben rajzolta meg annak felfutó, majd lassuló ívét. A szoborállítási tervek megfogalmazódását követően konstruálódott. Attól függetlenül, hogy megvalósult-e vagy sem egy-egy alkotás, felvirágzott. Végül, aktualitását vesztve fokozatosan átalakult. Az átalakulás során be-, illetve „visszaépült” a történeti hagyományba, a történeti hagyományápolásba, melynek folyamata napjainkig tart, s a jövőben is folytatódni fog. Sőt, ha a határainkon kívülre került az alkotás netán megsemmisült, a magyar nemzeti összetartozás, a magyar függetlenség eltiprásának örök emlékévé vált.
608 печатни страници
Притежател на авторското право
Gondolat
Оригинална публикация
2021
Издател
Gondolat Kiadó
Вече чели ли сте я? Какво мислите за нея?
👍👎
fb2epub
Плъзнете и пуснете файловете си (не повече от 5 наведнъж)