„A szerző Voltomiglan című regényével elérkezettnek látta az időt, hogy visszatekintsen saját családjának, felmenőinek, s ezáltal saját gyermekkorának történetébe, márpedig tudnivaló, hogy az innen fakadó élmények a legfontosabb és leghihetőbb forrásai lehetnek egy írói programnak — feltéve, ha az író nem csupán emlékezni, meríteni és szembesülni bátor, hanem a megformáláshoz is megtalálja a szükséges invenciót. Nyerges Andrásnak mindez sikerült. Úgy döntött, hogy helyesebb, ha nem kitalálni próbál hiteles figurákat és történeteket, hanem a valóságos családtagokat idézi föl és jeleníti meg cselekvő, beszélő figurákként. Mivel pedig ezek a szereplők valóban hús-vér alakokként mozognak a papíron, a szerző igen jól tette, hogy így döntött.”
(Závada Pál)
