Ismeretlen idő, ismeretlen helyszín. Férfiak egy csoportja dolgozik nap mint nap a Középső Iroda magas kupolája alatti asztalsoroknál a lágy üvegen. A nap végén együtt masíroznak az aktuálisan éppen működő tápfolyosóhoz, ahol a sápadt fal mindenkinek kiad egy adag ételt. Ezután mindegyikük nyugovóra tér a maga hálófülkéjében. Nettler, az Iroda vezetője már a sokadik éjszaka éberen hánykolódik. Valamilyen rejtélyes belszél fújja elébe a munkával töltött számtalan év tegnapját, máját, holnapját. Az irodai élet evidenciái lassacskán meginganak számára. A férfi végül elhatározásra jut, és három megbízhatónak ítélt kollégájával áthalad a zsilipen, az egyetlen úton, amely a Középső Irodából kivezet. Mint kiderül, odakintről azt, amit az emberek a munkahelyüknek és otthonuknak tartanak, folyamatos megfigyelés alatt tartják. Xazy szakhadnagy, a vezető műszaki ügynök rettenthetetlenül őrzi a természetesség homályos zónáját, a bel— és a külvilág határát. E különös, Orwellt és Szorokint egyszerre idéző metafizikai sci-fiben a szerző a rá jellemző módon, sok humorral és érzelemmel, és nem utolsósorban egy egészen különleges nyelv segítségével hoz létre repedéseket a hagyományos elbeszélőtechnikán, amelyeken keresztül beáradhat a fantasztikum fénye, és megvilágíthatja mindazt, ami szürke és megszokott. Ahogy azt már korábban is megmutatta, még a rögzített szabályok alapján működő zsánerek is alakíthatók annyira, hogy új intellektuális és érzelmi meglepetésekkel szolgáljanak az olvasó számára.
